Sokan így fogalmaznak: Olyan mélyen megsérültem. Hogyan is bízhatnék meg ezután bárkiben is? Ám a szeretetbe helyezett bizalmunk nem valakinek a személyiségébe vetett bizalomról szól, hanem azt jelenti, a szeretet megváltoztathatatlan természetében hiszünk. Amikor hiszünk a szeretetben, akkor nem egy másik emberben hiszünk, hanem önmagunkban.

Hiszünk benne, hogy képesek vagyunk különbséget tenni és megbocsátani. Hiszünk benne, hogy képesek vagyunk hevesen szeretni még annak tudatában is, hogy amit, vagy akit szeretünk, holnap talán már nem lesz mellettünk.

Ebben az értelemben a valódi szerelem mindig kockázatos. Ám az univerzum nem csak azt adja meg nekünk, amire vágyunk, hanem azt is, ami által megtanulunk szeretni. Ha pedig megáldunk másokat, amikor velünk vannak, ám visszavonjuk az áldásunkat, amikor elmennek, akkor mi magunk sem rendelkezünk az áldással, illetve nem váltunk azzá. Az olyan áldás, ami nem folyamatos, nem áldás.

Az univerzum tudatalattinkon keresztül működve olyan emberekkel hoz össze minket, akiknek társaságában a legnagyobb a fejlődési lehetőség a lelkünk számára. Ám ez nem jelenti azt, hogy a leckét megtanulni mindig könnyű lesz. Sőt, van, aki azért bukkan fel az életünkben, hogy megtanuljunk különbséget tenni – vagyis, hogy felismerjük, mitől kell elfordulnunk.

Megtörténik, hogy előbb át kell élned, mi az, amit egyáltalán nem akarsz – ahhoz, hogy észrevedd, mi az, amit akarsz. Esetleg az vezet el igazi szerelmedhez, aki darabokra törte a szíved. Valami nem úgy alakult, ahogy remélted, de talán épp ez volt benne a lényeg. Egy olyan kapcsolat volt, amely felszabadított, hogy megérkezz önmagadhoz, és így magasabb szinten folytathasd. Az igazi szerelem nem érkezhet meg addig, amíg nem ismered önmagad; addig pedig nem ismerheted önmagad, amíg bizonyos vágyaktól meg nem szabadulsz.

Talán olyanokra vágytál, akik nem akartak elköteleződni, mert te magad nem álltál készen az elköteleződésre. Most, hogy elmenekültek tőled, készen állsz rá, hogy abbahagyd a menekülést. Most, hogy megszúrtak, készen állsz rá, hogy abbahagyd a szurkálódást. Ekkor igaz szerelmed – olyasvalaki, aki nem szúr, nem szalad el, és nem vágyik a fájdalomra – már úton van, hogy találkozzon veled. A perzsa költő, Rumi szavaival:

"Az összetört, s így kinyílt szívből megszentelt tüzű szenvedély fakad, mely soha ki nem apad".

Ne állj le. Díszítsd fel a lelkedet. Álljon készen a házad. Készítsd fel a szívedet." (Részlet Marianne Williamson: A csodák kora című könyvéből.)

Azért szeretek Marianne Williamson-tól idézni, mert nagyon "egy húron pendülünk" - csodálatos módon önti szavakba (és könyvekbe) mindazt, amit a szerelemről, és az élet más területeiről én is gondolok.

Ennek kapcsán sokan kérdezik tőlem, mit értek azon, hogy "régi minta", és mit azon, hogy "új". Ezt nyilván sokféleképpen lehet értelmezni, most megosztom veled az én elképzelésemet. Nyilván te is érzékeled, hogy mindannyian nagyon erőteljes átalakuláson megyünk keresztül. Változunk mi magunk, és változik a világunk is. Dolgok és emberek, amik és akik eddig életünk fontos részét képezték, egyszer csak eltűnnek, más utat választanak. Olyan, mintha többé nem élhetnénk a régi módon. Már nem söpörhetjük a szőnyeg alá a problémákat. Már nem végezhetünk olyan munkát, amiben nem leljük örömünket. Már nem élhetünk olyan kapcsolatokban, amelyekben nincs szeretet. Egyre nagyobb a kényszerítő erő, hogy ránézzünk életünk minden olyan szeletére, ahol nem vagyunk maradéktalanul boldogok. Mintha valahol mélyen, mindenkiben egyre hangosabban szólna egy csengő: ÉBRESZTŐ!

A régi kapcsolati minta szerint a társunkat úgy választottuk, hogy lehetőség szerint megfeleljen minden elvárásunknak, és kielégítse különböző szükségleteinket. Ha választottunk nem volt teljesen ilyen, akkor kialakuló kapcsolatunk során megpróbáltuk őt átalakítani, hogy olyan emberré váljon, akire nekünk szükségünk van. Nagyon sokáig ez működött is – ha mindketten hajlandóak voltunk bizonyos kompromisszumokat megkötni, akkor évekig jól eléldegéltünk egymással vagy egymás mellett. És sokan vannak olyanok, akiknek ez továbbra is megfelel, és ez rendben van így.

Ám sokan vannak olyanok is, akik szívük legmélyéről másra vágynak. Szeretnének teljes odaadással, feltétel nélkül szeretni. Nem akarnak kompromisszumokat kötni. Teljesnek akarják érezni magukat, mert tudják, a teljesség csak túlcsordulni tud: nincsenek elvárásai, nem kapni, csak adni akar.

Ezért az ebbe az irányba mutató, új kapcsolati mintát meghatározó alapfogalmak a következők:

• önmagam feltétlen szeretete,
• a társam teljes elfogadása,
• a megbocsátás képessége és gyakorlata,
• érzelmi kockázatvállalás,
• elengedés.

Amikor először rádöbbentem, hogy mindezek megvalósítását tűztem ki magam elé célul, megrémültem: nincs egy kicsit túl magasan a mérce?! De ahogy telt-múlt az idő, és jöttek sorban az élethelyzetek, megtapasztaltam, hogy eszerint élni igenis lehetséges.

Te mit tapasztaltál? A te életedben – és az ismerőseid körében – milyen minták működnek? Sikerült-e már beépítened a fenti öt fogalom közül valamelyiket az életedbe? Ha igen, milyen változásokat hozott? Ha nem, hol akadtál el? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, majd hallgasd meg, mit válaszol a lelked. Aztán pedig cselekedj…

Sarkadi Kriszta
szerelem coach
www.igazabolszerelem.hu