Új frizura, fotózás és stúdió – bár régen láttuk, a gimnázium mellett egy szabad perce sincs a Csillag Születik tavalyi győztesének. A Fókusz bepillantott László Attila eseménydús hétköznapjaiba.
Attila nem akar sokat elárulni szíve választottjáról. Három hónapja ismerkedett meg Viviennel, aki Budapesten lakik és szerinte sokkal jobban tanul, mint ő. Általában hétvégén találkoznak.
Álma már valóra vált, készül új lemeze, a borítóképek már elkészültek.
Néhány hét múlva pedig újabb kiscsillagok érkeznek majd az RTL Klubba, és kezdődik a Csillag Születik negyedik szériája.
Hernádi Judit, Pokorni Lia, Hajós András és Puzsér Róbert lesznek az idei Csillag Születik zsűritagjai. Magyarországon először, egyedülálló módon a Csillag Születiknek pedig két női műsorvezetője lesz: Ördög Nóri mellé csatlakozik a Való Világ házigazdája, Lilu.