|
A többség megtartaná mindkét köztévét |
|
2010. március 13. |
A többség ellenzi a közmédiumok összevonását - ezt mutatja az Index.hu hírportálon meghirdetett szavazás. A felmérésből az is kiderül, hogy többen szeretnék, ha a Duna Televízió lenne az egyedüli közszolgálati televízió.
Az Index főszerkesztőjét meglepte annak a szavazásnak az eredménye, amit a hírportál kezdeményezett március 10-én a közszolgálati televíziók költségvetéséről szóló cikkükhöz kapcsolódóan. Uj Péter a Duna Televízió Híradójának elmondta: a szavazáson az a vélemény volt inkább a meghatározó, hogy vagy mind a két televízió maradjon meg, vagy pedig a Duna Tévébe olvasszák be az MTV-t.
A voksolók túlnyomó többsége megtartaná mindkét közszolgálati televíziót. Több, mint kétszer annyian mondják, hogy elég a Duna Televízió, mint ahányan beolvasztanák a Magyar Televízióba. Legkevesebben azok vannak, akik szerint egyáltalán nincs szükség közszolgálati tévékre. Ez Uj Péter főszerkesztő szerint azért lehet, mert „a Duna Tévét elkerülték az olyan típusú botrányok, amik a Magyar Televízióban előkerültek”.
Januárban a Hírlista.hu olvasóinak majdnem kilencven százaléka utasította el a közmédiumok összevonását. A múlt hónapban ugyanezen a portálon a válaszadók csaknem 55 százaléka tartotta a legmegbízhatóbb hírforrásnak a Duna Televíziót. |