|
Írta: MIT sajtóiroda
|
2012. február 21. |
|
|
Sikeresen zárta az első hétvégéjét a MIT Közéleti Vándortábor. A tordatúri képzésen közel husz személy vett részt, saját elmondásuk szerint nagy örömükre. A hétvége a civil szféra, a szervezetépítés, szervezeti kommunikáció és emberi erőforrás menedzsment témakörök mentén csoportosult.
Első meghívottunk Szabó László volt az Erdély Mentőcsoport részéről, akitől betekintést nyertünk a civil és ifjúsági szervezetek általános felépítéséről, továbbá megtudtuk tőle, hogy a mentőcsoport a hétvégén is bevetésen volt Buzău megyében.
A második előadás csomagot Tőkés Gyöngyvér egyetemi adjunktust (EMTE) tartotta, szervezetmenedzsmet és szervezeti kultúra témakörökben. Rávilágított hogy mennyire fontos a vezető szervek és a tagok közötti folyamatos kapcsolat és információ csere, továbbá moderált egy kerekasztal beszélgetést, ahol jelen volt többek között Sándor Krisztina az EMNT ügyvezető elnöke és Sorbán Attila Örs az EMI alelnöke. Az emberi erőforrás menedzsment (HR) című előadást Hanz Helga (Emerson Process Managment) bemutatásában kísérhettük figyelemmel, amiből kiderült, hogy az emberek toborzása után nagyon fontos olyan stratégiát kidolgoznunk, amivel meg is tudjuk tartani őket.
A résztvevők és a szervezők is egyaránt eredményesnek tartották a hétvégi képzést, a szakmai betekintés mellett a csapatépítő programokkal együtt. A székelyudvarhelyi tábor is jó eredménnyel könyvelte el első hétvégéjét közel harmincöt résztvevővel.
A következő állomás március 2-4. között fog zajlani, kommunikáció, médiakapcsolatok és közönségkapcsolatok témákban.
|