KOS (március 21. - április 20): Kitűnően érzi magát érzelmileg. Végre úgy érzi, hogy megtalálta azt akit régóta keresett, azok akik komoly párkapcsolatban élnek végre eljöhet a házasság gondolata is. A pénz miatt sem kell aggódnia, lassan lassan elérik céljukat. A hetet egy közeli ismerősük problémája árnyékolja majd be, de képesek lesznek segítő kezet nyújtani. Egy kisebb egészségügyi probléma ledöntheti pár napig.
Drágakő: ametiszt, gyémánt Kedvező nap: kedd Szerencseszám: 6 és 7 Szín: piros
BIKA (április 21. - május 20) : Ez a hét a Bika számára eléggé zavaros lesz. Minden irányból kap majd visszajelzéseket, lesznek kedvező és kevésbé kedvező lehetőségek. Nehéz lesz egyedül megtalálniuk az utat, ezért jó ha hallgatnak barátaik tanácsára. A veszélyes helyzetekben éleslátásuk hatni fog. Szerelemben azoknak kedvez ez az időszak akik párkapcsolatban élnek. Az egyedülállóak figyelmüket most fordítsák más irányba. Pénzügyileg most jobban áll, azért egy hétvégi kiruccanást is megengedhet magának.
Drágakő: zafir
Kedvező nap: péntek
Szerencseszám: 1 és 9
Szín: kék
IKREK (május 21. - június 21) : A csillagok ismét bőkezűek, ami az Ikreket illeti. Mindent sikerül véghez vinniük, amit elterveztek. Szerelemben a kellemes meglepetések egymást érik, minden konfliktus most elfelejtődik. Munkahelyükön többet kommunikálnak és nyitottak lesznek az új dolgok iránt, ennek köszönhetően új információk birtokába jutnak majd.
Drágakő: smaragd
Kedvező nap: szerda
Szerencseszám: 3 és 4
Szín: arany és szürke
RÁK (június 22. - július 22) : A Rákok hete tele lesz ellentmondásokkal. Rossz híreket kap majd, amelyeket jó hírek kompenzálnak. Egy szerelmi csalódást egy érdekes ember megismerése követi. Az egyedülálló perceket egy régi barát látogatása dobja fel. Egy tárgy elvesztését pénz fogja kárpótolni. Figyelem, mindezek a dolgok elfeledtetik a Rákokkal a kötelezettségeiket. A hét vége felé érdekes utazásban lesz része.
Drágakő: gyöngy
Kedvező nap: péntek Szerencseszám: 3 és 8
Szín: arany és fehér
OROSZLÁN (július 23. - augusztus 23) : Nem várt lehetőségek jelentkeznek az Oroszlán életében. Nem lesz szükség arra, hogy keresse őket, kopogtatni fog az ajtajukon. Ha valami új információt kap előbb járjon jól utána, s csak utána cselekedjen. Szerelemben figyeljen oda a tűz jelleműekre. Azok akik párkapcsolatban élnek egy kellemes hétvégére számíthatnak. Legyen óvatos a költekezésben. Kerülje az utazásokat ezen a héten.
Drágakő: rubin
Kedvező nap: vasárnap Szerencseszám: 5 és 8
Szín: arany
SZŰZ (augusztus 24. - szeptember 23) : A Szüzek elégedetlenek lesznek párkapcsolatukkal ebben a periódusban. Hajlamosak lesznek mindent felróni párjuknak, mindenért siránkozni fognak, akár kis szünetet is kérhetnek. A probléma nem a partnerükben van, hanem önökben. Sok türelemre és toleranciára van szükségük, ha meg akarják tartani kapcsolatukat. Munkahelyükön figyelmüket egy dolognak szenteljék. Ha egyből több mindenre figyelnek nem érnek el semmiben eredményt. A hét vége felé kellemetlen vendégei érkeznek.
Drágakő: rubin
Kedvező nap: szerda
Szerencseszám: 4 és 8
Szín: szürke
MÉRLEG (szeptember 24. - október 23) : Zsúfolt hétre számíthat, rengeteg szakmai feladatot kap, amelyek igencsak nehezek, így most megmutathatja rátermettségét. Ha mindent jól megcsinál fizetésemelést is kaphat. Otthonával kapcsolatos gondok léphetnek fel: költözés, kiadások, kisebb otthoni balesetek. Jó ha segítséget kér barátjától, ne próbáljon minden egyedül megoldani. A párkapcsolat nem igazán kiélezett ezen a héten. A Mérleg jól átgondolja kapcsolatát és a jövőbe tekint.
Drágakő: smaragd
Kedvező nap: péntek
Szerencseszám: 6 és 9
Szín: pasztellkék
SKORPIÓ (október 24. - november 22) : A Skorpióra nehéz idők várnak, minden szempontból. Kisebb pénzügyi nehézségek felforgatják terveiket. A pénz lesz figyelme középpontjában, ezért meg kell húznia a nadrágszíjat. A változás gondolata nem hagyja őket nyugodni: munkahely váltás, partnerváltás, tervek módosítása. Várjon még, nem jó teher alatt fontos döntéseket hozni. Szerelemben partnere hibáit keresi.
Drágakő: topáz
Kedvező nap: kedd
Szerencseszám: 3 és 5
Szín: sötét piros
NYILAS (november 23. - december 21) : Pénzügyileg a Nyilas hete nyugtalanul kezdődik. Rengeteg a kiadása, számlák, adók, vásárlás, a lista végtelen. Ne csüggedjen emiatt, mert a következő napokban nemcsak kiad majd hanem pénzt is keres. Érzelmileg, a csillagjegyek közül ő áll a legjobban. Legyen egyedülálló vagy akár párban minden figyelmet megkap. Munkahelyén figyeljen oda kapcsolataira, valaki szívesen átvenné a helyét.
Drágakő: türkiz
Kedvező nap: csütörtök
Szerencseszám: 2 és 7
Szín: bíbor
BAK (december 22. - január 20) : Szakmai téren nagy kíhívások előtt áll. Tesztek, interjúk hada várja. Nyugodt természetükkel ellentétben, lesz izgalom ezen a héten bőven. Szerelemben minden a legnagyobb rendben működik, partnerük most is bebizonyítja, hogy mindenben kiáll önök mellett. Egy kis ajándék meghozza a jókedvüket. A hét vége felé elsimíthatnak egy konfliktust. Vigyázzanak a túlzott költekezéssel.
Drágakő: kvarc
Kedvező nap: szombat
Szerencseszám: 1 és 3
Szín: sötét zöld, fekete
VÍZÖNTŐ (január 21. - február 20) : A következő napokban keresik az alkalmat a flörtölésre, ismerkedésre. Ha nem lesznek figyelmesek meg is járhatják. Munkahelyükön ne próbáljanak kitűnni, kövessék a normális programot, ne terheljék túl magukat. A plusz erőfeszítést nem térítik meg, sőt meg is vádolhatják, hogy valamiben sántikálnak. Pénzügyileg nem szenvednek hiányt, de a kiadások is számottevőek lesznek.
Drágakő: gránit, ametiszt
Kedvező nap: szombat
Szerencseszám: 4 és 8
Szín: kék, zöld
HALAK (február 21.- március 20) : A Halak párkapcsolatukban nehezebb időszakon mennek keresztül. Annak ellenére, hogy nem mindig szeretnek a figyelem középpontjában lenni, most valahogy még jobban visszahúzódnak és mélyen hallgatnak, ami valljuk be nem tesz jót egy párkapcsolatnak. Ha partnere valami sikert ért el, vele együtt örüljön. Pénzügyileg a fekete felhők eloszlanak, szép jövő van kilátásban.
Drágakő: rubint
Kedvező nap: vasárnap
Szerencseszám: 5 és 9
Szín: sárga, narancssárga
|