|
2009. október 30. |
Kos 2010: Pénz
A Kos 2010-ben keményen neki kell álljon dolgozni, ha pénzt akar. Annak ellenére, hogy lesznek sikerei ebben az évben, ez elég kevésszer valósul meg, a megvalósításukhoz pedig sok türelemre és kitartásra van szükség. A Kos nagyon sokat fog dolgozni, úgy saját magáért, akárcsak családjáért. Kiadásai nagyok lesznek ebben az évben. Mindazok ellenére, hogy úgy érzik mindig a határ mellett van, az év végére rájön, hogy mégiscsak sokat alkottak 2010-ben.
Kos 2010: Egészség
2010-ben a Kos jegyében született kerülje a hírtelen mozdulatokat, és a nehéz munkát, legfőképpen az ak nehéz fizikai munkát végez, legalább legyen óvatos. Felosztja figyelmét, gondol a saját gondjaira is, de odafigyel mások szükségleteire is, megpróbál ott segíteni ahol tud, ez felemésztheti teljes energiáját. Kerülje a buta ambíciókat és a karrierizmust, helyett inkább figyeljen oda az étkezésre és az alvásra.
Kos 2010: Szerelem
Végre a Kos boldognak mondhatja magát 2010-ben. Legfőképpen az érett Kosok, akik már elmúltak 40 évesek. Az élet számukra minőségi szerelmet biztosít, amely jó benyomást kelt a nyílávosság előtt is. A fiatalok sikeres kapcsolatra találhatnak, a szerencsésebbek csodálatos esküvőben részesülhetnek. Minden esetre ez az év kiemelkedő a Kos számára, és csak rajtuk áll, hogy ki tudják maximálisan használni az adódó lehetőségeket. Sokan külföldön házasodhatnak össze, vagy csupán kiköltöznek. Mások szociális téren akadhatnak kiváló partnerekre. |